Dr. Andrási Katalin Judit

Gyermekorvos

1998-ban végeztem a Radnóti Miklós Gyakorló Gimnáziumban.

Tanulmányaimat a Semmelweis Egyetem általános orvosi karán folytattam, ahol 2004-ben diplomáztam. Ekkortól dolgozom a Heim Pál Gyermekkórházkülönböző osztályain, először rezidensként, majd szakorvosjelöltként. Többek között ügyeleti tevékenységet is folytattam. 

2008-tól 2014-ig két leányom született, velük voltam otthon. 2014-től kezdve a Heim Pál kórház sürgősségi osztályán  munkálkodom, ahol most főként a ügyeleten találkozhattok velem.

Ezen kívül 41 Gyermekotthon egyészségügyi ellátását viszem néhány kollégámmal, így több száz csemete egészségi állapotát követem nyomon. 2016-ban szakvizsgáztam, kiválóan megfelelt eredménnyel.

Azóta is Heim Pál kórház orvosainak sorát gazdagítom, folyamatosan továbbképezve magam, kiváltképp az Evidence Based (Bizonyíték Alapú) orvoslás terén. Hitvallásom, hogy segítsek az Anyukáknak megfelelően felismerni a betegségek első tüneteit, és megmutatni, mikor mi a teendő. Valamint amennyire lehet, kivédeni a baleseteket, illetve felkészülni a kezelésére, ha mégis bekövetkezik.

Kiemelkedően fontosnak tartom a Szülők szerepét: ők ismerik legjobban a gyermeküket, így ők vehetik észre legkorábban az első gyanús jeleket, majd tehetik a legtöbbet értük, a saját otthonukban.

Bár szeretettel fogadunk minden kis pácienst a kórházban, jó volna, ha a tanfolyam által csökkenne azon apróságok száma, akik elkerülhették volna a Sürgősségi Osztályt, ha időben helyes kezelést kapnak.